Névre szóló ajándékutalvány

Nem tudod mivel ajándékozd meg kutyás szeretteidet, barátaidat? Legyen születés- vagy névnap, Valentin-nap vagy anyák napja, aminek biztosan örülni fognak, az egy kreatív kutyafotózás lehetősége. Ezzel nem csak az elkészült képek okoznak majd örömöt, hanem maga a fotózás élménye is. 

Nem születtem neves fotós dinasztiába, és nem is fényképezőgép volt a jelem az óvodában. Lassan 20 évvel ezelőtt, már digitális bennszülöttként, felnőtt fejjel ragadtam fényképezőgépet. Amatőr természetfotósként ma is rendszeresen járom az országot, ha lehetőségem adódik, akkor a világ eldugott, kevésbé ismert tájait, flóráját és faunáját is megörökítem. De hogyan lettem kutyafotós? Amikor nem jutottam ki a szabadba, akkor ott voltak a saját kutyáim, akiken gyakorolni tudtam, később már minden kutyás barát és ismerős képeit is én készítettem. Aztán elkapott a lendület, és ma már büszke vagyok arra, hogy a lelkesedésem és a kitartásom elég volt ahhoz, hogy a fényképészet ma már ne csak a hobbim, hanem a második hivatásom is legyen. És azóta is kutyákat fotózom. Kicsiket, nagyokat, kedveseket, és nem annyira kedveseket. Fajtisztákat és keverékeket, munkakutyákat és instagram sztárokat. Drágákat és mentetteket, kölyköket és matuzsálemeket. Mindegyikük ad nekem valamit. Adja magát, őszintén, kendőzetlenül. Egyszerűen szeretni valók. Csak miattuk csinálom. (Gazdik ne haragudjatok!)

Vannai Judit

Galéria

Csomagok és árak

Standard

  •  25 db választható, retusált kép
  • kb. 1,5-2 óra fotózás - többféle háttér és beállítás, közös képek a gazdival
  • maximum 2 kutya részvételével

89 900 Ft

Extra

  •  60 db választható, retusált kép
  • 1 db művészi nyomat a kiválasztott képről
  • fotózás időkorlát nélkül - többféle háttér, kellék és beállítás, közös fotók a gazdival
  • résztvevők száma családon belül korlátlan

159 900 Ft

Mire számíts a műtermi fotózáson? Műtermi körülmények között a kutyákat minden esetben vakuk segítségével fotózzuk. Választott háttér előtt, a padlón vagy emelvényen várjuk ki az alkalmas pillanatot egy portréhoz vagy egy szép és érdekes mozdulathoz. Egyes kiegészítő kellékek is nagyon különlegessé tudnak varázsolni egy képet, ezért ha van bármilyen tárgy, ami köthető a kutyádhoz, mindenképp hozd magaddal! A fotózás alatt hamar megtanulják, hogy egy jutalomfalat vagy egy játék elnyeréséhez együttműködjenek velünk, de ha a kutya nem érzi magát jól egy adott szituációban, akkor azt nem erőltetjük, más ötletek irányában megyünk tovább. A figyelmük viszont csak rövid ideig köthető le, ezért több rövid pihenőt is tartunk. A fotózás időtartama ezért nagyon változó, van akivel gyorsan haladunk, van akinél sokkal türelmesebben kell kivárnunk, hogy elnyerjük a bizalmukat. Egyes esetben a gazdi tudja könnyebben irányítani kutyáját, máskor mi bizonyulunk érdekesebbnek, ránk figyel jobban a modellünk. Biztonsága és komfortja különösen fontos a számunkra.

Miben különböznek a csomagok? A legszembetűnőbb különbség a képek darabárában jelentkezik. A nagyobb csomagban relatíve kevesebbet kell fizetned egy képért, sőt ajándékba adok egy olyan művészi nyomatot, amivel a lakásod falát díszítheted (a képkeret nem része az árnak, egyeztetés tárgya). Természetesen a nagyobb csomag esetében a fotózás időben is hosszabb, és az elkészült képek száma is több, így lesz bőven lehetőség a válogatásra. A képeket többféle háttérrel, többféle kiegészítő használatával tesszük változatossá. Ezek lehetnek bútorok, ruhák, fejfedők, álarcok, játékok, virágok. A nagyobb csomagokban a kutyusokról egyéni és különböző összeállítású kisebb-nagyobb csoportos képeket is készítünk.

Készülnek-e közös képek a gazdival? Ahhoz, hogy magas színvonalú, a kutyákat bemutató képek készüljenek, én a fókuszba őket helyezem. A fotózás során azonban gazdival közös, leginkább elegáns, meghitt hangulatú képeket is készítünk. Ezeknek a képeknek is minden esetben a bensőséges kapcsolat bemutatása a céljuk, és nem egy portréként, vagy emberábrázolásként kell tekinteni rájuk.

Ha szeretnél megrendelni egy fotózást, vagy maradt még kérdésed,

Információk

Hogyan készülök én a fotózásra?

A fotózás előtt fontos szempont számomra, hogy megismerjem a leendő modellemet. Ez nem csak azt jelenti, hogy a fajtáját, méretét, színét szeretem előre tudni, hanem arról is fogunk beszélgetni egy telefonos egyeztetés alkalmával, hogy milyen jellem a kutyusod. Nem mindegy a hiteles képek szempontjából, hogy mi volt az előélete (mentett-e például), hogy milyen karakter: elegancia vagy játékosság, nyugalom vagy mozgékonyság jellemzi-e inkább. Egyáltalán nem feltétel, hogy jól irányítható legyen, de arról is meg foglak kérdezni, hogy ismeri-e az alapparancsokat (ül, fekszik, helyben marad), vagy esetleg tud-e bármilyen trükköt. Megismerve a külső- és belső tulajdonságait bennem kialakul egy irány, ami köré felépítem a fotózást, egy “vizuális hangulatcsomagot” állítok össze. Nagyjából megtevezem a beállításokat, a használandó kiegészítőket, egy-egy apró jelenetet. Ezek megvalósulása elsősorban a kutyusodtól fog függeni, biztos lesznek olyan elképzeléseim, amiket nem tudunk megvalósítani, ezeket el kell majd engednünk. Cserébe sok jó képre, gördülékeny fotózásra és jó hangulatra számíthatsz.  

Hogyan készülj Te a fotózásra?

A fotózás előtt ne legyen lefárasztva és megetetve kutyusod. A lehetőségekhez képest tiszta bundával hozd őt, és ha csináljunk egy-két gazdis képet is, magad is olyan ruhát és cipőt vegyél, ami passzol a kiskutyádhoz, stílusában harmonizál vele. Ha szeretnél tematikus képeket is készíteni (pl. munkakutyád van, sportolsz vele, vagy esetleg egy különleges ruhát, jelmezt szeretné viselni), azok részleteit előre megbeszéljük. A legszerencsésebb az, ha sötét tónusú egyszínű vagy nagyon apró mintás ruhákat viselsz. A világos/pasztell felsőrész is megfelelő, de ha élénk színű, vagy mintás a felső, az elvonja a figyelmet a kiskutyádról. A selymes, bőr vagy kötött anyagok lepergetik a kutyaszőrt, így láthatóan tisztábbak maradnak, még ha öledbe veszed is őt. Fontos a kényelem is, de mivel egy maradandó emléket készítünk, most kivételesen a megjelenésre fókuszálj.    

Megérkezés előtt kedvenced a dolgát mindenképpen végezze el, mert az a komfortérzetéhez elengedhetetlen. A fotózásra hozhatsz motiváló jutalomfalatot vagy a kedvenc játékát, ezek ugyanis segíthetnek figyelme felkeltésében. Az viszont nem szerencsés, ha túlzott érdeklődése miatt nagyon izgatottá válik ezektől a tárgyaktól. Ilyenkor kérlek, szólj erről nekem. Ha szeretnéd, hogy valamilyen kellékkel együtt fotózzuk (szép nyakörv, kedvenc ruha, játék, saját ruhadarabod, kalap, lánc stb.), azt se feledd otthon! Kiegészítőkből a műteremben is nagy a választék, mint ahogy a tervezett stílusnak megfelelő bútorok is rendelkezésünkre állnak. 

Gazdis fotók is készülnek?

Nagyon sok kiváló kutyafotós dolgozik manapság már, nem egyszerű feladat kiválasztani, hogy kihez forduljon a gazdi. Ezért, ha elolvasod ezt a pár mondatot fogod tudni, hogy jó helyen jársz-e, vagy másfelé kell keresgélned tovább. Akik engem választanak, hogy megörökítsem a kedvencüket, elsősorban a különleges hangulatú, elegáns, egyedi és kreatív kutyaportrékért teszik. Ez precíz előkészületet, gondos tervezést igényel. Természetesen fontos szempont számomra is, hogy mindenki jól érezze magát a fotózáson, de elsődleges az a kép, ami a kutya ezer arcát mutatja be. Ennek ellenére bőven lesz lehetőséged beülni kedvenceddel együtt a kamera elé. 

Miről kell, hogy feltétlen tájékoztass?

Ha kutyusodnak bármilyen egészségügyi problémája van (ízületi betegség, mozgáskorlátozottság, epilepszia, hallás- vagy látászavar) jelezd felém. Ha esetleg valamitől félelme lenne (hangok, villanás), vagy bizonytalanul viselkedne ismeretlen közegben, azt is említsd meg!

A képek átadása, utánrendelés

A fotózást követő 3-4 munkanapon belül fogsz kapni tőlem emailben egy linket, ami egy jelszóval védett, válogató mappát nyit meg. Ott láthatod az elkészült képeket, amik technikailag megfelelőek. Ezek közül kell kipipálnod azokat, amik legjobban tetszenek. A választásod egy gombnyomással tudod visszaküldeni hozzám. A retusált képeidet a választástól számított 10-14 munkanapon belül fogom elküldeni neked, egy webre való kisméretű és egy eredeti felbontásban. Az átadást követően a képeidet sajnos nem tudom tovább megőrizni, utánrendelésre ezért később már nem lesz lehetőséged. Ha mégis több képet szeretnél, mint amennyi a csomagodban szerepel, akkor 2900 Ft/darabáron tudsz még vásárolni. Minden ötödik utánrendelt kép után egy hatodik képet ajándékba adok. 

Lemondás

Kérlek, hogy a fotózás előtt 72 órával mondd le az időpontot, ha várhatóan nem tudsz megjelenni. Természetesen, ha valami nem várt, alapos okod van, akkor később is módosíthatsz.

Fizetés

A csomag árát -számla ellenében- előre átutalással, vagy a fotózást követően a helyszínen, készpénzzel tudod rendezni. 

Mire használhatod a képeket?

Az átadott, retusált képeket privát online felületeiden (közösségi/weboldal) korlátlanul használhatod, azonban tovább nem értékesítheted, üzleti célra nem használhatod. Hasonlóan nem használhatod esetleges vállalkozás reklámozására. Ezen célokra történő felhasználás csak további feltételekkel lehetséges, melyeket a fényképészeti megállapodás tartalmazni fog. 

Kapcsolat

Telefonos elérhetőség:
H 14:00–20:00
K 14:00–20:00
SZ 9:00–20:00
Cs 9:00–20:00
P 9:00–20:00
Sz
V 14:00–20:00

+36309303133

14 + 14 =

© Vannai Judit